A Summer Storms And Rocking Rivers a második olyan album, mely Steve blogjának címét veszi át. A dupla lemez a 2011-es turné során került rögzítésre Pozsonyban. A júliusi koncertek folyamán nagy nyári viharok tarkították a zenekar útját Magyarországon és Szlovákiában. A címben szereplő folyók a Pozsonyt és Budapestet összekötő Duna mellett a Tokajt érintő Tiszára utalnak. A turné második állomása volt a pozsonyi MMC Klub, ahol Genesis melódiákra kiéhezett szlovák rajongók várták a formációt. Az előadásnak különös hevületet adott, hogy Steve Hackett még soha nem lépett fel Szlovákiában. A 2011-es turné sok újdonságot tartalmazott a 2010-es koncertsorozathoz képest, hiszen Steve ezúttal Égerházi Attila kérésére az elmaradhatatlan Fernandes elektromos gitár mellett akusztikus hangszerét is magával hozta. A repertoárba így olyan akusztikus darabok is bekerültek, mint az Ace of Wands, Firth of Fifth kibővített verziója, valamint Steve legismertebb szólódarabjai a Genesis időkből, a Horizons és a Blood on the Rooftops. A Pozsonyban játszott szett a Djabe számok tekintetében is hozott változást 2010-hez képest, bekerült a programba a Tájak, a Hajsza a Ménes Után és a Virágcsendélet is. Steve nagyon jól illeszkedett ezekbe a kompozíciókba és felcsendült jó néhány már klasszikusnak számító Djabe special guest Steve Hackett szám is. Többek között a The Steppes, City of Habi, Butterfly, Last Train To Istanbul, In That Quiet Earth, Distant Dance. A kiadvány érdekessége, hogy CD-n nem jelenik meg, csak hagyományos vinyl (közismertebb nevén bakelit) hanglemezen. A kivitel extra minőségű, az összehajtható gatefold borítónak köszönhetően. A lemezeket tartalmazó tasakok szintén négy színnel nyomottak, de a legfontosabb információ, hogy maguk a korongok 200g-os audiofil nyomásban készültek. A Gramy Records kiadó ezzel a döntéssel szeretné támogatni a vinyl kiadványokat és ösztönözni a hallgatókat a fizikai hanghordozókhoz való visszatérésre. Aki azonban mégsem szeretné leporolni lemezjátszóját vagy újat vásárolni, annak sem kell kétségbeesnie, mert 2013 karácsonyára a pozsonyi koncert DVD-n is megjelenik. A dupla lemez érdekessége, hogy a negyedik oldal a Los Endos Genesis klasszikus záró részével fejeződik be, melyet nem 2011-ben Pozsonyban, hanem 2012. novemberben Budapesten, az IBS színpadán rögzítettek. A felvétel külön érdekessége, hogy játszik rajta második dobosként a Mezzoforte ikonja, Gulli Briem.

Djabe special guest Steve Hackett – Summer Storms and Rocking Rivers (2LP)

Az albumon közreműködő zenészek
Steve Hackett – vokál, gitár
Kovács Ferenc – vokál, trombita, hegedű
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Barabás Tamás – basszusgitár
Banai Szilárd – dobok

Tracklista

LP1
Side A

  1. City Of Habi
  2. The Steppes
  3. Butterfly

Side B

  1. Scenes – Above Poland
  2. Scenes – Sunset At The Seaside
  3. Steve’s Acoustic Set
  4. Ace Of Wands
  5. Flowers Stillness

    LP2
    Side C

    1. Rush For Ménes
    2. Strange Places
    3. Rush For Ménes Reprise
    4. Last Train to Istanbul
    5. Summer Storms
    6. Rocking Rivers (Angklung)

      Side D

      1. Firth Of Fifth
      2. In That Quiet Earth
      3. Distant Dance
      4. Los Endos

        A kiadvány megvásárolható a GR1993 Records oldalán.