2019 nyarán a zenekar észak-amerikai turnén vett részt, ahol önálló koncerteket adott, valamint fesztiválokon játszott. Az előadások közül kiemelhetjük a Washington DC, Kennedy Center színháztermében adott teltházas koncertet, a 8. alkalommal történő visszatérést a világ 10 legnagyobb jazz fesztiválja között számontartott Rochester International Jazzfest rendezvényére New York államban, valamint a zárófellépést a kanadai Edmonton International Jazz fesztiválon. A zenekar egybehangzó véleménye szerint az edmontoni fellépés sikerült a legjobban, ezért elhatározták, hogy az ott készült felvételt megjelentetik. A Djabe két, különböző számokból álló, teljes koncertet is adott, melyek teljes hosszúságukban kiadásra kerülnek.

További információ:
Facebook.com/djabeworld
GR1993 Records

“Live in Edmonton” bizonyítja hogy a Djabe miért az első számú fúziós zenekar Magyarországon. A nyitószámtól kezdődően a hallgató egy nagyon jól kidolgozott koncertfelvételt kap, nagyszerű hangszeres játékot izgalmas hangszerelésekkel és energikus szólókkal. Nagyon üdítő ilyen erős és minőségi koncertfelvételt hallgatni, úgy, ahogy az akkor elhangzott. A Djabe többször is fellépett Edmontonban mindig világszínvonalú fúziós zenét játszva. A közönség nem csak elégedett volt, hanem többet és többet szeretett volna kapni. Gratulálok a legutóbbi kiadványhoz, egy újabb ékes adalék a nagyon impozáns Djabe katalógushoz, ami bizonyítja, hogy napjaink egyik legjobb fúziós zenekara a világon.”

Kent Sangster
Executive and Artistic Producer
Edmonton International Jazz Festival

A lemezen szereplő előadók
Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek, ének
Kaszás Péter – dobok, ének
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Nagy János – billentyűs hangszerek

Tracklista

LP1
Side A
1. Flow
2. Return to Somewhere
3. Distant Dance
4. Butterfly

Side B
1. Deep Lights
2. White Bears
3. Edmonton

LP2
Side C
1. Lava Lamp
2. Turtle Trek

Side D
1. Bubble Dream
2. Witchi Tai To
3. Saskatchewan Water
4. Buzzy Island

Djabe Live in Edmonton (2LP)

A kiadvány megvásárolható a GR1993 Records oldalán.