A Solati Music zenekar 2016-ban alakult. Életre hívója a nemzetközileg is elismert jazz-zongorista Tzumo Árpád, aki Herbie Hancock tanítványa volt az Egyesült Államokban. Hancock nemrégen így nyilatkozott róla: ”Tzumo’s the greatest from Hungary. He exactly very, very talented.” A formáció főként Rnb, Soul stílusban, a jazz harmóniakészletét is felhasználva, előremutató hangzásvilágot teremtett. Zenéjük egyfajta híd, mely különböző stílusokat köt össze. A Solati Music debütáló albumán hallható kompozíciókat Tzumo szerezte, a szövegeket pedig Pocsai Kriszta írta. Tzumo egyénisége nemcsak a billentyűk megszólaltatásában rejlik, legalább annyira a kortárs és klasszikus zenében is otthonosan mozgó zongorista-zeneszerző könnyedebb műfajokat integráló egyedi zenei világában, mely könnyedén tetten érhető a lemezen szereplő szerzeményekben. A jazz harmóniakészletét az Rn’B, Neo-Soul és Hip-Hop előremutató formavilágával és stílusjegyeivel ötvöző dalok zenéit kivétel nélkül Tzumo szerezte és hangszerelte, sőt, most megjelenő Debut című album stúdió-felvételét és az utómunkát is az ő neve fémjelzi. A számok szövegeit a SoLaTi énekesnője, Pocsai Kriszta írta. A BJC-ben rendszeresen koncertező zenekar – Heilig Tomi basszusgitáros és Toni Snétberger dobos – állandó tagjai mellett a különleges, mindössze 500 példányban gyártott “transparent blue” színű korongon több világsztár is közreműködik. Snétberger Ferenc a Fake című számban a tőle megszokottól eltérően klasszikus helyett jazz gitárt szólaltat meg. A világklasszis művész mellett egy másik nemzetközi rangú jazz zenész, az egyik legismertebb magyar származású szaxofonos, Tony Lakatos játéka is hallható.

A zenekar tagjai
Pocsai Kriszta – ének
Tzumo Árpád – billentyűs hangszerek
Heilig Tomi – basszusgitár
Snétberger Toni – dobok

Vendég előadók
Snétberger Ferenc – gitár
Tony Lakatos – szaxofon
Fekete-Kovács Kornél– trombita
Pecze Balázs – trombita
Lantos Zoltán – hegedű

Tracklista

Side A

  1. Ablakomba, Ablakomba
  2. Paparapara feat. Tony Lakatos
  3. Bitter Water (radio edit)
  4. Tell Me…
  5. Different

Side B

  1. Fractals
  2. Drive feat. Zoltán Lantos
  3. Fake feat. Ferenc Snétberger
  4. Take Me… feat. Kornél Fekete-Kovács

A kiadvány megvásárolható a GR1993 Records oldalán.